Hajdúszoboszló népszerű nevezetessége: Harangház és festett jelfái

2024.03.01. 0
haranghaz.jpg

Hajdúszoboszlóra minden évben rengeteg magyar és külföldi vendég érkezik, hiszen ez az ország egyik leghíresebb fürdővárosa. Azonban a fürdőzésen kívül még számos élményt és látnivalót is tartogat a környék, melyek megtekintését nem szabad kihagyni. Az egyik ilyen a hajdúszoboszlói Harangház, ami egy különleges látványosság a fürdő előtti parkban.

Maga az épület kör alaprajzú, a Kárpát-medencét jelképezi, melybe a közelben található három festett jelfától induló forrás folyik. A jelfák a Turul legendáját, az Életfához kapcsolódó mondákat és a Csodaszarvas történetét jelenítik meg. A Turulo az Árpád-ház küldetésének beteljesülését, a Csodaszarvas őseink földi küldetését, a Lélekmadár pedig az újjászületést jelképezi.

A hajdúszoboszlói Harangház pillérjei pedig a négy évszak, a négy égtáj és a harangrendszer kezdőpontjait jelölik. Itt található Oborzil Edit és férje, Jeney Tibor haranggyűjtemény adománya, az épület pedig Rácz Zoltán munkája. A gyűjtemény szám szerint ötven darab harangból áll, melyek mindegyike alumínium ötvözet és teljesen egyedi kialakításúak. Mindegyiken egy-egy latinul írt mondat áll Szent Istvántól idézve. Fölöttük a tetőzet az eget jelképezi, közepén a Nappal. A talpazat fele terméskő, míg a másik fele mesterséges burkolat, ez a jó és a rossz küzdelmét jelzi, közöttük a Tejúttal. A talpazatban álló faragott oszlopok a magyar történelmet mutatják be, Szent István idejétől napjainkig. Érdemes mindegyiket részletes megtekinteni, mert gyönyörűen kidolgozott darabok, melyeken minden egyes mintának fontos szerepe van. A hajdúszoboszlói Harangház kihagyhatatlan látnivaló, megéri időt szánni a látogatására.

Felkeltettük érdeklődését? Úgy döntött, hogy személyesen is szeretné megnézni a hajdúszoboszlói Harangházat? Bízunk benne, hogy hamarosan találkozhatunk Önnel és a Rudolf Hotel vendégeként fedezheti fel Hajdúszoboszló nevezetességeit! Ha kérdése van, keressen fel minket bizalommal a rudolf@rudolfhotels.com e-mail címen vagy a +36 52 362 826-os telefonszámon!