Tavasz Hajdúszoboszlón: töltődjön fel nálunk vonzó csomagajánlat keretein belül!

Tavasz Hajdúszoboszlón: töltődjön fel nálunk vonzó csomagajánlat keretein belül!

A téli időszak nagyon sok embert megviselt, fizikailag és mentálisan egyaránt. Egyeseknél ez jelentős kimerültséggel jelentkezhet, így pedig nagyon nehéz százszázalékot nyújtani a munkahelyen és otthon a háztartási feladatok terén. Sokan emiatt alig várják a tavaszt, azonban ilyen állapotban nem tudják teljesen átadni magukat a jó időnek, napsütésnek. Ahhoz, hogy az érintettek leküzdjék a kimerültséget, és maguk mögött hagyhassák a téli időszak negatív tényezőit, érdemes kiszakadniuk a szürke mindennapokból, és elutazniuk otthonuktól távol egy nyugodt, csendes helyre. Amennyiben Ön is ezt az opciót szeretné választani ahhoz, hogy ismét erőre kapjon, kezdje a tavaszt Hajdúszoboszlón, hotelünkben!

Hotelünk vonzó csomagajánlattal köszönti a tavaszt, amit vendégeinknek nem érdemes kihagyniuk, mert nagyon kedvező áron töltődhetnek fel nálunk. Pihenését semmi sem fogja megzavarni, mindenről gondoskodunk, hogy sikeresen leküzdhesse a téli kimerültségét, rossz kedvét. Akciós wellness csomagunk 2020. március 1-jétől egészen április 30-ig érvényes. Az ajánlat keretein belül igazi kényeztetésben lehet része: félpanziós ellátást biztosítunk, és több wellness szolgáltatást is igénybe vehet, amik fontos szerepet fognak abban játszani, hogy Ön testileg és lelkileg feltöltődhessen. Akciós wellness csomagunk welcome drinket is tartalmaz, azért, mert nálunk a vendégek az első pillanattól kezdve kitüntetett figyelemben részesülnek! Hajdúszoboszlón a wellness után teljesen úgy fogja magát érezni, mintha újjá született volna, így hazautazása után végre nem lesz akadálya annak, hogy  teljesen átadhassa magát a jó időnek, napsütésnek. Családias, nyugodt környezetben várjuk vendégeinket, ahol a kicsik és nagyok is jól érezhetik magukat. Garantáljuk, hogy százszázalékban elégedett lesz akciós wellness csomagunk szolgáltatásaival.

Köszöntse a tavaszt Hajdúszoboszlón hotelünkben, ne hagyja ki akciós wellness csomagunkat, vegye igénybe, és kapcsolódjon ki nálunk! Segítünk, hogy jól induljon a szezonja, és jobban bírja a kihívásokat az év hátralevő részében. Foglalja le már most szállását! Ha bővebb információkra lenne szüksége, keressen bennünket bizalommal elérhetőségeinken, kollégáink készséggel állnak az Ön rendelkezésére!

Scroll Up